Major Klára
Tanulmányaim során ismerkedtem meg a mediáció módszerével, amit rendkívül életszerűnek és hihetetlenül eredményesnek találtam.Bővebben
Horváth Ida
Horváth IdaTanárként indultam, az ELTE magyar - pedagógia szakán szereztem első diplomáimat, majd fontosnak éreztem a látókör tágítását, következett a szociológia. Ám a középpontban mindig ott maradt a gyerek, és miután ő soha nem önmagában létezik, az őt körülvevő család.
Bővebben

Családi mediáció

A családi mediációt leggyakrabban párkapcsolati, házassági válságok, válóperes ügyek megoldására alkalmazzák. De – mint ez magából az elnevezésből is kiderül – családokat érintő más típusú konfliktusos esetekben is ajánlják. Valóban egyre gyakoribb, hogy mediátor segítségét kérik szülő-gyerek problémák, testvérek, rokonok közötti viszály, vagy örökösödési ügyek megoldásához. Régóta húzódó, megoldhatatlannak tűnő történetek ezek, amikor a kommunikáció, a kapcsolat a felek között jórészt megszakadt, ezáltal ügyük patthelyzetbe került. Nem ritka, hogy már perben állnak, és a lezárás éppen a mély válság miatt végtelenül elhúzódik. Pedig a befejezés minden érintett érdeke lenne, hiszen a családon belüli konfliktushelyzet megmérgezi és rányomja a bélyegét a mindennapi életre, testi és lelki problémákat okozhat.

A felmerült problémák megoldásában a mediáció hatékony, eredményes, hosszútávon működő segítséget nyújt.

Gyakran merül fel a kérdés: hogyan is oldódhatna meg egy kilátástalannak tűnő helyzet rendezése éppen idegenek segítségével, ha maguk az érintettek nem boldogulnak vele?
A válasz a mediáció módszerében rejlik.
A két pártatlan mediátor vezetésével a konfliktusban állók azért lesznek képesek megoldást elérni, mert érdemi kommunikációra, ezáltal megegyezésre válnak képessé. A mediáció módszere nem bírál, nem ítélkezik, nem minősít, hanem speciálisan az érintettekre szabott teljes körű megoldás elérését tartja fő feladatának. A végső, írásba foglalt egyezség kizárólag akkor jön létre, amikor annak minden egyes részletét a felek egyetértésben elfogadják és aláírásukkal hitelesítik. A mediáció segítségével létrejövő megállapodás azért garantáltan működőképes, mert csakis az érintettek szempontjait és érdekeit veszi figyelembe. Emiatt fogják jóval nagyobb arányban betartani, mint egy bírósági ítéletet, hiszen saját maguk alakították azt a saját igényeikhez, lehetőségeikhez. Ez rendkívüli előny bármilyen peres eljárással szemben, gondoljunk csak a válóperekre. Számos esetünk bizonyítja, ha egy házassági válság esetén mihamarabb igénybe vennék a mediáció intézményét, akkor legtöbbször el sem jutnának a bíróságig.
A mediációs folyamat jelentősen rövidebb ideig tart és kevesebbe kerül, mint más konfliktusrendezési eljárások.

A mediáció a két féllel külön-külön történő, egyéni beszélgetéssel kezdődik. Amennyiben a kliens ezt igényli, akkor írásbeli meghatalmazásával a mediátor megkeresheti a másik felet, és felajánlja számára a mediációt. Miután mindketten elfogadták a módszert problémájuk megoldására, akkor indulnak el a közös találkozók, amelyeken az érintettek és a két mediátor vesz részt. Egy mediációs ülés időtartama három óra.

Mediáció kizárólag az érintett felek önkéntes beleegyezése alapján lehetséges.

A mediátort titoktartás kötelezi az üléseken elhangzottakkal kapcsolatban.

Mediátori munkát kizárólag az igazságügyért felelős miniszter által regisztrált, az Igazságügyi Minisztérium névjegyzékében szereplő szakember végezhet.